Prológus

Szememmel barátaimat kerestem a peronon, amikor valaki bőröndöstül fellökött.
-Szerintem se nézz a lábad elé.-Kiáltottam utána.
Gyorsan felálltam, leporoltam magam és hirtelen csak azt éreztem, ahogy testek csapódnak nekem engem közre fogva. Noé vidáman kacagott, Ati egyre csak azt hajtogatta, hogy mennyi kaját fogunk összezabálni, Kata már most a vásárlásokról és csajos estékről beszélt, Máté elmagyarázta, hogy melyik meccsükre menjek el feltétlenül és milyen tárgyakból kell korrepetálnom, hogy év végén ne bukjon meg. Aránylag hamar elengedtek, de ezután még vagy háromszor biztos mindenkit jól megszorongattam. Mindannyian Szolnokon nőttünk fel, de én Egerbe mentem tovább tanulni, ők viszont itt maradtak. Nevetve hagytuk magunk mögött a vasút állomást és ültünk be egy étterembe.
-Meddig maradsz?
-Három hétig.-Senkiről sem lehetett levakarni azt a bizonyos ezer wattos mosolyt.
Gyorsan hozták ki a rendelésünket, ami meglepő, hiszen Atival nem arról vagyunk híresek, hogy alig eszünk valamit. A pincér óvatosan rakosgatta le az ételeket az asztalra, amit mi egyből nagy élvezettel be is faltunk, miközben tervezgettük a programokat.
-El kéne egyet menni strandolni.
-Noé, te hülye vagy. December elején hova akarsz te menni strandolni, a Tisza partra?-Máté dühösen nézett felé.
Azt hiszem még mindig nem heverte ki a tavalyi incidenst. Január volt, mi pedig mit sem törődve a hideggel elmentünk egy aqua parkba. Rengeteg csúszdáztunk és az egyik ilyen alkalommal szöszke barátunk nadrágja beakadt valamibe és elszublimált. Persze pont a csúcsidőben, amikor mindenki bent van a kisgyerekes anyukáktól kezdve a platina szőke libákig.
-Mit szólnátok hozzá, ha elmennénk moziba? Délelőtt valami vígjátékot adnak.
-Nem jó, biosz dogát írunk, nem bírom ellógni.
-Egyel talán te, hogy leszel itt három hétig?-Kata kíváncsi tekintetével találtam magam szembe.
-Két hetet leszek itt  a szünetből, a tanárok úgy tudják tanulmányi kiránduláson vagyok.
-Te is a mestertől tanultál.-Attilával gyorsan lepacsiztunk, majd folytatódott az ötletelés.
Két óra telt el és szinte mindenki percre pontosan beosztotta az időmet, kezdem érteni miért nem járok le gyakrabban. Már tényleg nagyon kevés maradt a kajából, amikor Kata a kontya feltűzéséhez a villákat használta és kidobtak minket.
-Tessék, most éhen fogok halni, ez a te hibád.-Fordultam el durcásan barátnőmtől.
-Ezt pont te mondod, akinek hála két éve kitiltottak minket a játszótérről?
-A hinta hibája volt, hogy nem bírt el. Különben is, rozsdás volt az egész.
-Te, ebben a bőröndben egy kisebb nigériai család lakik? Mert, ha igen, akkor szólj nekik, hogy jöjjenek a saját lábukon, mert kurva nehezek.-A nagy sietségben Ati fogta fel a csomagomat.
-Nem is nehéz, csak te vagy puhány.-Keltem ruháim védelmére.
Jó kedvűen váltunk szét a csapattal, a lányok elmentek a Várkonyi felé, Szöszke a buszpályára, mi kosaras barátommal hozzájuk igyekeztünk a Széchenyire. Az utolsó húsz percben már én húztam a guruló súlyt, ami azért tényleg nem volt olyan könnyű, mint ahogy én azt állítottam. Csöndben sétáltunk, nem volt szükségünk szavakra. Nem volt kínos, hogy egyikünk se szólalt meg, inkább megnyugtató volt. Attila hirtelen jobbra kanyarodott, meglepődtem, hiszen nem itt kellett volna lefordulnunk.
-Eltévedtél?
-Nem, csak ott van Dalma.-A csajt év eleje óta fűzi, teljesen reménytelenül.
-Na azt ne mond nekem, hogy megijedsz attól, ha a csaj, akire vered szembe jön veled az utcán.
-De, ha már egy éve nem jön össze, akkor mit tegyek?
-Ezt most komolyan attól kérdezed, akinek eddig csak rövid távú kapcsolatai voltak?
-Honnan tudtad, hogy na, szóval azt?
-Csak tippeltem.-Mosolyodtam el.
Hiába Ati a nagy kosaras a suliban és mutatja a keményet, őt is meg lehet fogni dolgokkal és nagyon szégyenlős. Néha még az is megesik, hogy sír a filmeken, ezért szokott csak velem moziba járni. Ovi óta ismerem, semmit sem tud eltitkolni előlem és mindent megosztunk a másikkal. Számos dologban egyezünk is, mindketten szeretünk kosarazni, mindig éhesek vagyunk, képes vagyunk a legnagyobb hülyeségek véghez vitelére és végül, de nem utolsó sorban képesek vagyunk éjszaka felfalni nasi címszóval egy kisebb mexikói családot.
Beérve a lakásba csak letettem a bőröndöt barátom szobájába és belekukkantottam a hűtőbe, míg Ati fürdött.
-Fiam, hányszor mondjam még el, hogy este ne egyél semmit, mert reggelre üres lesz a hűtő?!
-Csókolom Irma néni!
-Már most megmondom, nem fogok miattatok reggel hétkor bevásárló túrára indulni, ha mindent felzabáltok.-És ezzel ő le is tudta a köszönést és visszament a hálószobájukba.
Alvás előtt még megnéztük kilenc filmet és tele tömtük magunkat gumicukorral, majd jobb tevékenység híján nagy beszélgetésekbe elegyedtünk.
-Alíz?
-Hmm?
-Te itt vagy, ugye?
-Nem, hallod, én csak egy másolat vagyok.-Mindig elfelejtem, hogy álmosan még hülyébb, mint ébren.
-És az igazi Alíz alszik már?
-Hogy a faszba tudnék aludni, amikor ilyen hülyeségeket kérdezel?-Igen, a lényeg az, hogy létezik a szép beszéd.
Ati óvatosan magához húzott és egy apró puszit nyomott a hajamba. Bár nem szoktam meg tőle efféle dolgokat, de jól esett a gesztus, válaszként betakartam magunkat. Ő hamar el is aludt, én viszont nem tudtam. Köztünk tényleg nem volt semmi barátságon és ruhán kívül, de nem tudtam, hogy megint szeretet rohama van vagy csak megkattant. Végül szép lassan engem is megtalált az álmok világa és nagyot sóhajtva tettem el magam holnapra.